- Ugye nem zavarunk? -kérdezte Edward, aki Bella kezét fogva nézett be a szobámba.
- Nem, dehogy. -mondtam mosolyogva, és letettem, a könyvet amit épp olvastam.
- Bella érdeklődött, hogy hogyan változtál át. Én mondtam neki, hogy én nem tudom annyira jól elmesélni mint te.
- Tényleg szeretnéd tudni? -kérdeztem.
- Igen, de csak ha nem gond.
- Nem dehogyis. Hát legyen. 1832 tavaszán születtem. Liverpooltól alig 200 km.-re. Jómódú család egyetlen gyermeke ként nőttem fel. Vidéken laktunk, távol a nagyvárosok nyüzsgésétől. Imádtam a természetet, gyakran töltöttem napjaimat a szabadban. Lóháton, az erdőn át, mindig a kedvenc helyemre mentem. Egy rétre. Később itt ért el a végzet. - Edward maró gúnnyal nézett rám, mert nem kívánatos szavakat használtam Bella jelenlétében. Mit sem törődve vele folytattam a történetet.
-Anyám nagyon szeretett engem, egyetlen kislányaként mindent próbált megadni nekem. Taníttatott, hiszen ahogy ő mondta nem akarta, hogy olyasféle feleség legyek mint ő. Tudatlan és lekicsinyelt. 14. születésnapom előtt két nappal 1846-ben futárral megérkezett a nagynéném ajándéka. Egy gyönyörű díszkötésű könyv. Azonnal elkéretőztem anyámtól, és kilovagoltam a rétre, amit úgy szerettem, és elkezdtem olvasni. Alig olvastam pár oldalt, amikor valaki megállt előttem. Ijedtemben felugrottam. Amikor kiegyenesedtem, láttam, hogy egy fiú, aki valamivel alacsonyabb volt nálam és valószínűleg fiatalabb is. Először kedvesen akartam közelíteni hozzá, de amikor közelebb hajoltam hozzá láttam, hogy szemei vörösen izzanak. Mögé pillantottam, és láttam, hogy nincs egyedül, további három köpenyes alakot pillantottam meg. Gyorsan fel akartam pattanni a lovamra, de akkor a fiú visszarántott. A fejem nagyot koppant a földön. Akkor megszólalt az egyik. Lány hang volt, kislányé. Még emlékszem a szavaira.
- Alec! Óvatosan! A mester élve kívánja megtekinteni.
Akkor ájulhattam el. Nem tudom mennyi ideig nem voltam eszméletemnél, de egy ideig biztosan. Hosszú az út Angliától Olaszországig.
- A Volturi! - mondta Bella rémült arccal.
-Igen ők voltak. Amikor eszméletemhez tértem egy férfi fogadott, akinek ugyanolyan izzó szeme volt mint akikkel a réten találkoztam. Megijedtem. De a férfi a vállamra tette a kezét, és bemutatkozott. -Bella megakarta kérdezni, hogy Aroról beszélek-e. De a torkán akadt a szó. Ezért előre válaszoltam neki.
-Igen Aro volt. Azt mondta mostantól közéjük fogok tartozni. A sokktól, de az is lehet, hogy a fejemben lüktető fájdalomtól könnyeim kicsordultak. Erre ő a tenyerébe vette az arcomat és megharapott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése